2011. szeptember 9., péntek

Ajándékba készült


A régi "niros" színvilág :-)

2011. augusztus 13., szombat

Újratervezés

Adva volt egy korábbi karkötő, amit magamnak készítettem: Ezüst álom
Rájöttem, hogy én tulajdonképpen nem is szeretem annyira hordani a memóriakarkötőket. Így adott volt a feladat, hogy a meglévő mindenféle szépséges gyöngyből készítsek egy többsoros, vastag karkötőt, ami annyira egyszerű, hogy még én is hordom, de azért van benne egy kis trükk is. Ezt sikerült összehozni, minden kritériumomnak megfelel :-) A kapocsmegoldással bíbelődtem egy darabig, míg megszületett ez a verzió.


2011. augusztus 11., csütörtök

Visszatérőben (?)

Sokáig csak 2-3 olyan ékszert hordtam, amit én készítettem. Most, hogy újra megszállt az alkotókedv, úgy éreztem ideje bővíteni a saját kollekciót.
Nagyon megszerettem a barna színt, így kellett egy ruháimhoz illő szett. Az Ande karkötőre és egy egyszerű befoglalásra esett a választásom.

Ezekből a lapos, kissé szögletes bogyókból karkötőt terveztem készíteni, végül egy egyszerűbb hosszú lánc lett belőlük.

Ezt a nagyon zöld karkötőt két másik régebbi karkötőmből gyúrtam össze. Külön-külön egyik sem volt tökéletes, de így már tetszik :-)

A többi ékszer már valóban nagyon egyszerű, így egyelőre ennyit mutatok, de remélem nem hagy el az alkotókedv és nem telik el megint 8 hónap a következő bejegyzésig ;-)

2011. augusztus 10., szerda

Helyzetjelentés

Az utóbbi időben elhanyagoltam a gyöngyözést, de egy ideje már érlelődött bennem a vágy, hogy újra alkossak valamit. Múlt héten Bécsben bemerészkedtem egy gyöngyös boltba és megkaptam ehhez a végső lökést :-)

Az elhatározást már tettekre is váltottam és készítettem magamnak egy-két dolgot. Mivel nem szeretem a túl színes, "csilivili", túlbonyolított dolgokat, így ezek az ékszerek is ezt a (mások számára talán unalmasnak tűnő) visszafogottságot tükrözik.
Azért lehet, hogy majd felteszek ide egy-két képet róluk :-)

2010. november 29., hétfő

Szabad szombat

-"Te mi jót csináltál ma?
-Semmi különöset nem csináltam."

Ez a "semmi különös" egyébként lila, csak kéknek álcázta magát :-)

Bogyó minta: Charrarosa

2010. október 1., péntek

And the winner is...

Elérkezett a sorsolás ideje. Először is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy részt vett a játékban. Nagyon jó volt olvasni a megjegyzéseket, egytől-egyig :-) A sok jelentkezőnek is örültem, meg annak is, hogy nem csak a nyeremény, hanem maga a játék "feltétele" is tetszett nektek.
Gyerek nincs a háznál, a kutyám jó fej, de ez meghaladta volna a képességeit, így én voltam az egyszemélyes sorsolóbizottság. Nem húzom az időt, mutatom a nyertest :-)

Gratulálok Sturo! Arra kérlek, hogy írd meg a neved, címed a nirosota@gmail.com-ra, hogy postázni tudjam a nyereményed.

VeZsuzsi, ha lenne még egy baris kerámiám, már küldeném is, de nincs :-(

2010. szeptember 27., hétfő

Lesz ez még jobb is

A fogadalmak arra valók, hogy megszegjük őket :-)

Azt írtam megjegyzésben, hogy csak képeket hozok, szöveget nem, de annyit hozzá kell fűznöm a képhez, hogy gondolkodtam megmutassam-e egyáltalán, mert egyszerű is, meg annyira nem is tetszik, de mindegy, elfér ez itt a "bemelegítés" kategóriában.

"Grafomán Niro" (köszi VeZsuzsi) egyébként sok mindenkinek, sok mindent írna, de most csak a blogba ír és töpreng :-)

A játék lezárásáig egyébként van még pár nap, most kereken 200 megjegyzésnél tart... döbbenetes :-) Irtó jó olvasni őket, egytől-egyig, bőven túlszárnyaltátok a várakozásaimat, de erről majd 30-án szövegelek :-)

Szép estét mindenkinek!

2010. szeptember 26., vasárnap

A mai nap tanulságai

Van ám mutatnivaló ékszerem, egy nagyon kis egyszerű lánc, le is fotóztam, de a kapcsot inkább cserélem rajta, tehát később mutatom. Mára megint szövegelés marad csak, nyugodtan ugorjátok át ezt a bejegyzést :-) Lentebb van a játék, meg néhány régebbi ékszer képe, állítólag néhány egészen tűrhetően néz ki.

A mai nap tanulságai:
-fára mászni: vicces
-torokfájás, köhögés, hőemelkedés, fejfájás: nem vicces
-a tök sötétben az autód előtt átsuhanó kivilágítatlan biciklis: nem vicces
-a 10 perccel később ugyanezen körülmények között átrohanó fekete macska: nagyon nem vicces
-hinni a babonákban: ?
-optimistának lenni, mikor nincs rá okod: őrültség :-)

Van úgy, hogy csak írogat az ember, mert jól esik neki... Én kérek elnézést :-)
 

blogger templates | Make Money Online